Páros: Cordelia Carstairs/James Herondale, eléggé egyoldalú Cordelia Carstairs/Thomas Lightwood, egy kis Lucie Herondale/Jesse Blackthorn, az örök Will/Tessa/Jem és Colette Verlac/Elias Carstairs a háttérben
Korhatár: 16? egy visszatérő jelenet miatt
Megjegyzés: Köszönet a wikipédia múzsákat csiklandozó erejének és az Of monsters and men-nek.
Tartalom/részlet: "...úgy dönt, megéri hallani a nevét ebben a kontextusban, a lágy "corr"-t, az erős második szótagot, a türelmetlenül, finoman összevont '"lja"-t, még ha közben úgy is érzi, hogy majdnem vörösebb az arca, mint a loknijai."
Ajánlott zene:
And in the winter night sky ships are sailing,
Looking down on these bright blue city lights.
And they won't wait, and they won't wait, and they won't wait.
We're here to stay, we're here to stay, we're here to stay.
Howling ghosts – they reappear
In mountains that are stacked with fear
But you're a king and I'm a lionheart.
A lionheart.
i.
Mint minden gyermeknél, nála is az egyik első szó, amit utánozni kezd. A-nya, mutat magára Colette, a-pa, fordul mosolyogva a férje felé, miközben a kislány nyűgösen mocorogni kezd a karjában. Elias Carstairs együttérző, szeretetteljes pillantást vet rá.
- Drágám, szerintem magától is tökéletesen képes...
- Alistair! - rikoltja diadalittasan a kicsi, ahogy észreveszi a bátyját az ajtóban. Elias na-mit-mondtam tekintetét csak azért nem veszi észre Colette, mert ragyogó szemeivel ismét a kislányát figyeli, mint valami elképesztően látványos cirkuszi számot.
- Na, és hogy hívják ezt a nagyon ügyes, gyönyörűszép kisbabát? - gügyögi. - Mondd anya után - Cor-rie, Corr..
- Cordelia - vág másik szülője szavába is a kislány, és mintha egy, a koránál jóval érettebb kifejezés, a bosszús szereteté suhanna végig aprócska, szeplős arcán. Colette egy pillanatig döbbenten mered rá, majd megadóan felnevet, jellegzetes mandulaillatú puszit nyomva a vörös fürtök közé.
- Az apja lánya, nem igaz? - mosolyog cinkosan a már csupa máz, a dicső felfedezések minden jelét az arcán és a ruháin viselő kisfiára. - Legyen akkor Cordelia.
ii.
- Drágám, szerintem magától is tökéletesen képes...
- Alistair! - rikoltja diadalittasan a kicsi, ahogy észreveszi a bátyját az ajtóban. Elias na-mit-mondtam tekintetét csak azért nem veszi észre Colette, mert ragyogó szemeivel ismét a kislányát figyeli, mint valami elképesztően látványos cirkuszi számot.
- Na, és hogy hívják ezt a nagyon ügyes, gyönyörűszép kisbabát? - gügyögi. - Mondd anya után - Cor-rie, Corr..
- Cordelia - vág másik szülője szavába is a kislány, és mintha egy, a koránál jóval érettebb kifejezés, a bosszús szereteté suhanna végig aprócska, szeplős arcán. Colette egy pillanatig döbbenten mered rá, majd megadóan felnevet, jellegzetes mandulaillatú puszit nyomva a vörös fürtök közé.
- Az apja lánya, nem igaz? - mosolyog cinkosan a már csupa máz, a dicső felfedezések minden jelét az arcán és a ruháin viselő kisfiára. - Legyen akkor Cordelia.
ii.
Cordelia mástól sem tűri el a becézést. Négyéves korára már határozott, önállóan öltözködő és játszó gyermek, akinek a látszólagos szelíd komolysága mögött pont annyi gyengédség bújik meg, mint amennyi makacsság. Mindenesetre James Herondale messze földön ismert önelégültségét egy perc alatt összezúzza.
- Hogy lehet, hogy nem ismered az ostortáblázást? - kéri számon, nem törődve Alistair figyelmeztető ciccegésével. - Egyébként meg, Cordelia a nevem. Senki nem hív Corának.
A hároméves James életében először nem tud mit válaszolni. A nap hátralevő részében olyan félős tisztelettel fordul a lány felé, hogy Cordelia valósággal királynőnek érzi magát, majd bűntudata támad.
iii.
- Hogy lehet, hogy nem ismered az ostortáblázást? - kéri számon, nem törődve Alistair figyelmeztető ciccegésével. - Egyébként meg, Cordelia a nevem. Senki nem hív Corának.
A hároméves James életében először nem tud mit válaszolni. A nap hátralevő részében olyan félős tisztelettel fordul a lány felé, hogy Cordelia valósággal királynőnek érzi magát, majd bűntudata támad.
iii.
Aztán következnek a várakozás hosszú évei, habár visszagondolva Cordelia nem is érzi olyan hosszúnak őket. Elvégre övé minden egyes napnak a fele - reggel latin és görög, egyszerű, mondén földrajz és történelem, majd árnyvadász földrajz és történelem, tánc és festés, démonológia, tízéves koruktól pedig egy kis elmélet azoknak a fegyvereknek a használatáról, amelyeket még nem kapnak kézbe. A tananyag hosszú évszázadok tapasztalatainak és a szülők figyelmes bölcsességének köszönhetően sokkal kevésbé száraz, mint amit az egyszerű gyermekek kapnak egy sokkal egyszerűbb világ iskolapadjaiban, de sokkal összetettebb is, valamint a kiszámíthatatlan támadások, felderítések miatt jóval rendszertelenebb. Az igazi kalandok mégiscsak délután kezdődnek, amikor szüleik, tanáraik szabadon engedik őket, hogy kedvükre futkározzanak, bújócskázzanak az Intézet végtelen folyosóin, számtalan szobájában.
Cordelia egyre gyakrabban találja magát egy csoportban Jamesszel, de valamiért mégsem bánja, még ha ez minden alkalommal egy vérig sértett Lucie Herondale-t is jelent. A kislány duzzogva bújik el Alistair karjaiban, és a gyerekek egy percig tanácstalanul merednek egymásra, bár Cordelia tudja, egyre jobban tudja minden ilyen játszós nap után, hogy a döntés végleges. James még csak kilenc, majdnem egy évvel fiatalabb nála, de már hosszabbak a lábai, már magasabb, mint a lány. Gyakoribb vendég az Intézetben, mint a Carstairs gyerekek, ezért jobban is ismeri az épület titkos rejtekhelyeit, a stratégiai érzékét pedig szerencsére inkább az édesanyjától örökölte, mint az édesapjától. Cordelia azonban már ekkor sejti, mi teszi igazán erőssé a kettejük csapatát - az összedolgozás, ha egy pillanatig félre tudják tenni a civakodást. A haditervet szavak nélkül, akár egy pillanat alatt meg tudják változtatni, akkor és ott segítenek egymásnak, amikor és ahol csak kell. Ezek a játékok tanítják meg őket egy életre bízni a másikban.
- Nyertünk! - fullad el Cordelia hangja, amint kitűzi a zászlót a bejárati csarnokban magasodó Angyal szobrának általa elért legmagasabban fekvő pontjára - a szárnya egyik leghosszabb tollának a végére. James jóval hangosabban ismétli meg a kijelentést, majd hasonlóan zihálva, de fülig érő mosollyal terül el a hideg köveken.
- Szép munka, Cordelia - vigyorog fel elismerően a lányra, aki egy pillanatig azt kívánja, bár ne tudná, mekkora dícséret ez a fiú szájából, milyen kevés ember váltja ki ezt az azonnali, gúnymentes csodálatot James Herondaleből... Aztán meggondolja magát, és úgy dönt, megéri hallani a nevét ebben a kontextusban, a lágy "corr"-t, az erős második szótagot, a türelmetlenül, finoman összevont '"lja"-t, még ha közben úgy is érzi, hogy majdnem vörösebb az arca, mint a loknijai.
iv.
Cordelia egyre gyakrabban találja magát egy csoportban Jamesszel, de valamiért mégsem bánja, még ha ez minden alkalommal egy vérig sértett Lucie Herondale-t is jelent. A kislány duzzogva bújik el Alistair karjaiban, és a gyerekek egy percig tanácstalanul merednek egymásra, bár Cordelia tudja, egyre jobban tudja minden ilyen játszós nap után, hogy a döntés végleges. James még csak kilenc, majdnem egy évvel fiatalabb nála, de már hosszabbak a lábai, már magasabb, mint a lány. Gyakoribb vendég az Intézetben, mint a Carstairs gyerekek, ezért jobban is ismeri az épület titkos rejtekhelyeit, a stratégiai érzékét pedig szerencsére inkább az édesanyjától örökölte, mint az édesapjától. Cordelia azonban már ekkor sejti, mi teszi igazán erőssé a kettejük csapatát - az összedolgozás, ha egy pillanatig félre tudják tenni a civakodást. A haditervet szavak nélkül, akár egy pillanat alatt meg tudják változtatni, akkor és ott segítenek egymásnak, amikor és ahol csak kell. Ezek a játékok tanítják meg őket egy életre bízni a másikban.
- Nyertünk! - fullad el Cordelia hangja, amint kitűzi a zászlót a bejárati csarnokban magasodó Angyal szobrának általa elért legmagasabban fekvő pontjára - a szárnya egyik leghosszabb tollának a végére. James jóval hangosabban ismétli meg a kijelentést, majd hasonlóan zihálva, de fülig érő mosollyal terül el a hideg köveken.
- Szép munka, Cordelia - vigyorog fel elismerően a lányra, aki egy pillanatig azt kívánja, bár ne tudná, mekkora dícséret ez a fiú szájából, milyen kevés ember váltja ki ezt az azonnali, gúnymentes csodálatot James Herondaleből... Aztán meggondolja magát, és úgy dönt, megéri hallani a nevét ebben a kontextusban, a lágy "corr"-t, az erős második szótagot, a türelmetlenül, finoman összevont '"lja"-t, még ha közben úgy is érzi, hogy majdnem vörösebb az arca, mint a loknijai.
iv.
Az egyetlen dolog, amit soha, semmi esetre sem bocsájt meg a szüleinek - vagy legalábbis egy jó tíz évig még nem, határozza el - az az, hogy egy szót nem szólnak neki James Idrisbe való költözéséről. A levél egy bágyadt hétfő reggel érkezik meg, miután Cordelia az egész hétvégét otthon töltötte, és az ismerős írás csupa maszat, csupa könny (amit James a világért nem vallana be). A lányt nem hatják meg az édesapja homályos-gyenge érvei, édesanyja együttérző ölelései. Válaszokat akar, és tudja, hol kapja meg őket. Amint kiharcolja, hogy az Intézetbe mehessen reggelizés helyett, felkutatja Cyrilt, és megkéri, hogy szóljon James szüleinek. Még akkor sem bizonytalanodik el, amikor a könyvtárba lépve - a Konzul irodája még mindig Charlotte-nak van fenntartva - a Herondale-szülőket egy hosszú asztal két végén ülve találja, közöttük egy halom irattal.
Tessa kedves, de nem idegesítően kedves mosollyal néz fel, majd halkan megköszörüli a torkát, mire Will is felpillant.
- Nézd, Cordelia - vág a közepébe komolyan, majd elhallgat, kihúz maga mellett egy széket, és int a lánynak, hogy üljön le. Cordelia kelletlenül tesz eleget a kérésnek, de ahogy felnéz, látja, hogy a Lucie-kék szemek alatt sötét karikák húzódnak, és a levél megérkezése óta először egy kis aggodalom szökik a harag mellé.
- Ugye nincs semmi baja Jamesnek? - kérdezi félénken, feszülten.
- Tessék? Nem, persze, teljesen jól van, már a hangulatától eltekintve - ráncolja össze a homlokát Will. - Figyelj, Corrie..
- Cordelia - javítja ki megszokásból a lány. Mindenki más megtanulta már, hogy ne becézze, de néha az az érzése, hogy James édesapja szándékosan csinálja. Most is mintha egy mosoly futna át az arcán.
- Carstairs-makacsság - mormolja a férfi, majd újra elkomolyodik. - Tudom, hogy szólnunk kellett volna, de hidd el, így volt a legjobb. Nem várom el, hogy megértsd, mert nem adtam nyomós okot, szóval csak annyit kérek, hogy bízz a döntésünkben.
- És mi lenne, ha egyszerűen csak elmondaná azt az okot, és én eldönteném, hogy meg tudom-e érteni, vagy sem? - kérdezi a lány tizenegy éve minden higgadtságával. Will töprengve mered rá, mintha olyasmit keresne benne, amit a lány még nem fedezett fel magában, majd bólint. - Nos, tudom, mennyi időt tölöttetek az elmúlt években együtt..
- Parabatai szerettünk volna lenni - bukik ki a lányból, halkan, szinte könyörgően, még mielőtt a nyelvébe haraphatna. Ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy visszahozza Jamest, elégnek a törvény szemében. Közben hallja a háta mögül Tessa szomorú sóhaját, mint aki pontosan erre számított. - Cordelia, ha továbbra is ezt szeretnétek, tiszteletben tartjuk a döntéseteket. Csak annyit kérünk, gondold meg, gondoljátok át.
- Még meg se kaptátok az első rúnáitokat - veszi át a szót Will. - Nem harcoltatok igazából, nem tudjátok, valódi veszélyben együtt tudnátok-e működni. - Cordelia már nyitja a száját, de a következő szavak elnémítják.
- És ki tudja, mikor, ha, akartok többek lenni, mint barátok. A kölcsönös szerelem más értelemben pont olyan erős, mint a parabatai-kötelék.
James másfél év múlva látogat először haza. Immár egy fejjel magasabb Cordeliánál, és könnyedén elkapja, amikor a lány egy pillanatnyi habozás után nevetve a nyakába ugrik. A négy szótag a fiú hangján immár örökre az emlékezetébe vésődik.
- James? - kérdezi gyorsan, amíg látja, hogy a fiú el van foglalva az őt ölelgető Lucie-val,
- Hmmm?
- Legyen inkább Matthew a parabatai-od.
James egy üres másodpercig nem válaszol, aztán felemeli a fejét. A tekintete tele van megkönnyebbült egyetértéssel. Cordelia úgy érzi, mintha a szíve a gyomra aljába süllyedt volna, de képtelen arra, hogy igazán bánja azt, hogy ennek a köteléknek a lehetőségét elszakította közöttük.
v.
Tessa kedves, de nem idegesítően kedves mosollyal néz fel, majd halkan megköszörüli a torkát, mire Will is felpillant.
- Nézd, Cordelia - vág a közepébe komolyan, majd elhallgat, kihúz maga mellett egy széket, és int a lánynak, hogy üljön le. Cordelia kelletlenül tesz eleget a kérésnek, de ahogy felnéz, látja, hogy a Lucie-kék szemek alatt sötét karikák húzódnak, és a levél megérkezése óta először egy kis aggodalom szökik a harag mellé.
- Ugye nincs semmi baja Jamesnek? - kérdezi félénken, feszülten.
- Tessék? Nem, persze, teljesen jól van, már a hangulatától eltekintve - ráncolja össze a homlokát Will. - Figyelj, Corrie..
- Cordelia - javítja ki megszokásból a lány. Mindenki más megtanulta már, hogy ne becézze, de néha az az érzése, hogy James édesapja szándékosan csinálja. Most is mintha egy mosoly futna át az arcán.
- Carstairs-makacsság - mormolja a férfi, majd újra elkomolyodik. - Tudom, hogy szólnunk kellett volna, de hidd el, így volt a legjobb. Nem várom el, hogy megértsd, mert nem adtam nyomós okot, szóval csak annyit kérek, hogy bízz a döntésünkben.
- És mi lenne, ha egyszerűen csak elmondaná azt az okot, és én eldönteném, hogy meg tudom-e érteni, vagy sem? - kérdezi a lány tizenegy éve minden higgadtságával. Will töprengve mered rá, mintha olyasmit keresne benne, amit a lány még nem fedezett fel magában, majd bólint. - Nos, tudom, mennyi időt tölöttetek az elmúlt években együtt..
- Parabatai szerettünk volna lenni - bukik ki a lányból, halkan, szinte könyörgően, még mielőtt a nyelvébe haraphatna. Ennek elégnek kell lennie ahhoz, hogy visszahozza Jamest, elégnek a törvény szemében. Közben hallja a háta mögül Tessa szomorú sóhaját, mint aki pontosan erre számított. - Cordelia, ha továbbra is ezt szeretnétek, tiszteletben tartjuk a döntéseteket. Csak annyit kérünk, gondold meg, gondoljátok át.
- Még meg se kaptátok az első rúnáitokat - veszi át a szót Will. - Nem harcoltatok igazából, nem tudjátok, valódi veszélyben együtt tudnátok-e működni. - Cordelia már nyitja a száját, de a következő szavak elnémítják.
- És ki tudja, mikor, ha, akartok többek lenni, mint barátok. A kölcsönös szerelem más értelemben pont olyan erős, mint a parabatai-kötelék.
James másfél év múlva látogat először haza. Immár egy fejjel magasabb Cordeliánál, és könnyedén elkapja, amikor a lány egy pillanatnyi habozás után nevetve a nyakába ugrik. A négy szótag a fiú hangján immár örökre az emlékezetébe vésődik.
- James? - kérdezi gyorsan, amíg látja, hogy a fiú el van foglalva az őt ölelgető Lucie-val,
- Hmmm?
- Legyen inkább Matthew a parabatai-od.
James egy üres másodpercig nem válaszol, aztán felemeli a fejét. A tekintete tele van megkönnyebbült egyetértéssel. Cordelia úgy érzi, mintha a szíve a gyomra aljába süllyedt volna, de képtelen arra, hogy igazán bánja azt, hogy ennek a köteléknek a lehetőségét elszakította közöttük.
v.
Cordelia tizennégy éves, a dereka és a csípője között szinte napról napra nagyobb különbség van, és az első bálján találkozik először Grace Cartwrighttal. James mellett szúrja ki, amellett a James mellett, akit egész este keresett. A fejét felvetve indul el feléjük a legújabb, mesésen szabott, törtfehér ruhájában. A haját díszítő kristályok szikrázva verik vissza a legmodernebb áramos lámpák fényét, és az utolsó pillanatban ismeretlen kezek kapják el a derekát.
- Hová sietsz, virágszálam? - kérdezi egy émelyítően édeskés hangú, középkorú férfi, akit még életében nem látott. A tekintete szégyentelenül vándorol végig Cordelia dekoltázsán, ami egyszerre olyan erős undorral vegyes haraggal tölti el a lányt, hogy legszívesebben megütné a férfit, mindegy, hogy árnyvadász-e vagy sem.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? - próbálkozik kitartóan az idegen. Cordelia mindent bevet, hogy kirántsa a kezét a szorításából, de a vasmarok minden ellenkezést tűr.
- Cordeliának - sziszegi végül, megadóan a lány. A megalázottság és a düh könnyei fojtogatják, a neve pedig hirtelen szégyen a nyelve hegyén, ahogy a férfi rákacsint, majd eltűnik a tömegben. Még nem tanította meg az élet, hogy ez nem a felnőtt nők sorsa, hogy küzdenie kell, jelenetet rendeznie, nem pedig csendben maradnia, mint most, ahogy egy oszlopnak dőlve, behunyt szemmel próbál úrrá lenni az émelygésén. Amikor pedig kinyitja a szemét, a Grace-szel nevető Jamest pillantja meg ismét a tömegben, és a híres-hírhedt Grace Cartwright hirtelen maga a megtestesült, angyali tisztaság.
vi.
- Hová sietsz, virágszálam? - kérdezi egy émelyítően édeskés hangú, középkorú férfi, akit még életében nem látott. A tekintete szégyentelenül vándorol végig Cordelia dekoltázsán, ami egyszerre olyan erős undorral vegyes haraggal tölti el a lányt, hogy legszívesebben megütné a férfit, mindegy, hogy árnyvadász-e vagy sem.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? - próbálkozik kitartóan az idegen. Cordelia mindent bevet, hogy kirántsa a kezét a szorításából, de a vasmarok minden ellenkezést tűr.
- Cordeliának - sziszegi végül, megadóan a lány. A megalázottság és a düh könnyei fojtogatják, a neve pedig hirtelen szégyen a nyelve hegyén, ahogy a férfi rákacsint, majd eltűnik a tömegben. Még nem tanította meg az élet, hogy ez nem a felnőtt nők sorsa, hogy küzdenie kell, jelenetet rendeznie, nem pedig csendben maradnia, mint most, ahogy egy oszlopnak dőlve, behunyt szemmel próbál úrrá lenni az émelygésén. Amikor pedig kinyitja a szemét, a Grace-szel nevető Jamest pillantja meg ismét a tömegben, és a híres-hírhedt Grace Cartwright hirtelen maga a megtestesült, angyali tisztaság.
vi.
Cordeliának soha nem kellett volna messzire mennie, ha gyermekes rajongást keresett volna, de azért meglepi, hogy végül ennyire közel akadt az első udvarlója. A tavasz soha nem látott pompával száll le Londonra, Thomas Lightwood pedig, akit eddig csak bálokon és piknikeken látott Cordelia, ragyogó tekintettel lesi a lány minden mozdulatát. Együtt fedezik fel a mondén Londont - Cordelia még soha nem töltött ennyi időt az egyszerű utcák tornyos emeletei között, de Thomas ismeri a várost, és meg van győződve arról, hogy a lányt is ismeri.
- Tudtad, hogy a neved azt jelenti, "a tenger ékköve"? - töri meg az egyik lusta délután a csendet, ahogy a Hyde Park egyik kihalt sétányán lépkednek, gardedám nélkül, kéz a kézben. A fiúnak magának is lagúna-szemei vannak, és arra a világra emlékeztetik Cordeliát, amit mindig is látni szeretett volna. Mosolyogva tűri hát Thomas ékköves jelzőit, mert egyik sem tűnik túlságosan ömlengősnek, amíg a lány ennyire odáig van érte.
vii.
- Tudtad, hogy a neved azt jelenti, "a tenger ékköve"? - töri meg az egyik lusta délután a csendet, ahogy a Hyde Park egyik kihalt sétányán lépkednek, gardedám nélkül, kéz a kézben. A fiúnak magának is lagúna-szemei vannak, és arra a világra emlékeztetik Cordeliát, amit mindig is látni szeretett volna. Mosolyogva tűri hát Thomas ékköves jelzőit, mert egyik sem tűnik túlságosan ömlengősnek, amíg a lány ennyire odáig van érte.
vii.
Egy évvel később, egy unalmas, esős őszi napon Cordelia az ablak felé fordulva fekszik Lucie ágyán, hallgatja a lentről felszűrődő tányércsörömpölést és beszélgetést, és rutinosan letörli a könnyeit, valahányszor lépteket hall a folyosóról. Valakiét már azelőtt felismeri, mielőtt az illető kopoghatna, és meglepetten ül fel az ágyon.
- James, te mit keresel itt? Tegnap mentél vissza Idrisbe!
- Tudod, néha tényleg jól jön, ha ismered Charl- ó... - torpan meg a fiú a küszöbön, ahogy meglátja Cordelia arckifejezését. A lány zavartan emeli fel a kezét, hogy eltakarja a sírástól piros arcát, duzzadt szemét, de James egy pillanat alatt becsukja maga mögött az ajtót, és máris ott ül mellette az ágyon, a tenyerei közé rejtve Cordelia kezeit. Olyan arccal néz le rá, mint akinek most vágták a földhöz a szívét.
- Bántott téged az a...? - nyel egy nagyot, mire Cordeliának muszáj felnevetnie. Annyira... fiúsan viselkedik, úgy, ahogy Thomasnak kellett volna, őszintén és figyelmesen.
- Komolyan kérdeztem - folytatja a fiú, miközben visszadőlnek az ágyra. Egy perc alatt, hanyag koncentrációval félhomályt teremt, amely most mindennél jobban esik Cordelia szemeinek. A feje a fiú karján, a lábaik kényelmesen összegabalyodva a takaró fölött, és a Carstairs lány egy időre elfelejtheti Grace Lightwoodot is, nem csak Thomast.
- Nem, Jamie, persze, hogy nem - sóhajt Cordelia, válaszolva az előbb kérdésre, holott mindketten tudják, hogy a válasz a szent, Angyal véréből való árnyvadászoknál sem egyértelmű. - Velem van a baj.
James hitetlenkedő hangot hallat, majd lágyan belecsókol a lány hajába - egy régi és egy nagyon új, jellemző és meglepő gesztus. - Nincs veled az égvilágon semmi baj - feleli csendesen, de határozottan.
- Ó, igen? - vágja rá felindultan Cordelia, mert közben érzi, hogy ismét fojtogatja a sírás, és mindennél jobban utál sírni, főleg James előtt. - Akkor kérlek magyarázd el nekem, ki vagyok, mi vagyok, mert én már tényleg képtelen vagyok rájönni.
James válasza azonnali, és olyan biztosan cseng a szobában, mint egy ima:
- Cordelia Carstairs vagy, egy erős, okos, gyönyörű lány, akinek sajnálatos módon csak az utóbbi tulajdonságát képesek felismerni némely - iktat be egy torokköszörülést, amitől elvigyorodik Cordelia - fiúk. Oroszlánszív vagy.
- Mint Richárd? - kérdezi könnyed incselkedéssel álcázva meglepettségét a lány.
- Mint Cordelia. Coeur-de-lion... ezt jelenti a neved.
Cordelia szavai elfulladnak a torkában. Felfelé fordítva a fejét, de James arca komoly a félhomályban, egy kicsit talán ünnepélyes.
- De Thomas azt mondta, azt jelenti a nevem, hogy "a tenger ékköve"...
- Uhhh... akkor nem csak egy bájgúnár, de egy unalmas, sekélyes idióta is - vágja rá James a jellegzetes önérzetével. Cordelia szelíden oldalba böki, de ő sem védi többet a Lightwood fiút.
- Ez a verzió valahogy jobban tetszik.
- Nekem is. Elég látni a csinos vörös loknijaidat, a bátorságodat...
James minden szavával nagyobb lesz a mosoly a lány arcán, és egészen másnap reggelig ott is marad, amikor a fiú először tűnik el Grace Cartwrighttal együtt.
viii.
- James, te mit keresel itt? Tegnap mentél vissza Idrisbe!
- Tudod, néha tényleg jól jön, ha ismered Charl- ó... - torpan meg a fiú a küszöbön, ahogy meglátja Cordelia arckifejezését. A lány zavartan emeli fel a kezét, hogy eltakarja a sírástól piros arcát, duzzadt szemét, de James egy pillanat alatt becsukja maga mögött az ajtót, és máris ott ül mellette az ágyon, a tenyerei közé rejtve Cordelia kezeit. Olyan arccal néz le rá, mint akinek most vágták a földhöz a szívét.
- Bántott téged az a...? - nyel egy nagyot, mire Cordeliának muszáj felnevetnie. Annyira... fiúsan viselkedik, úgy, ahogy Thomasnak kellett volna, őszintén és figyelmesen.
- Komolyan kérdeztem - folytatja a fiú, miközben visszadőlnek az ágyra. Egy perc alatt, hanyag koncentrációval félhomályt teremt, amely most mindennél jobban esik Cordelia szemeinek. A feje a fiú karján, a lábaik kényelmesen összegabalyodva a takaró fölött, és a Carstairs lány egy időre elfelejtheti Grace Lightwoodot is, nem csak Thomast.
- Nem, Jamie, persze, hogy nem - sóhajt Cordelia, válaszolva az előbb kérdésre, holott mindketten tudják, hogy a válasz a szent, Angyal véréből való árnyvadászoknál sem egyértelmű. - Velem van a baj.
James hitetlenkedő hangot hallat, majd lágyan belecsókol a lány hajába - egy régi és egy nagyon új, jellemző és meglepő gesztus. - Nincs veled az égvilágon semmi baj - feleli csendesen, de határozottan.
- Ó, igen? - vágja rá felindultan Cordelia, mert közben érzi, hogy ismét fojtogatja a sírás, és mindennél jobban utál sírni, főleg James előtt. - Akkor kérlek magyarázd el nekem, ki vagyok, mi vagyok, mert én már tényleg képtelen vagyok rájönni.
James válasza azonnali, és olyan biztosan cseng a szobában, mint egy ima:
- Cordelia Carstairs vagy, egy erős, okos, gyönyörű lány, akinek sajnálatos módon csak az utóbbi tulajdonságát képesek felismerni némely - iktat be egy torokköszörülést, amitől elvigyorodik Cordelia - fiúk. Oroszlánszív vagy.
- Mint Richárd? - kérdezi könnyed incselkedéssel álcázva meglepettségét a lány.
- Mint Cordelia. Coeur-de-lion... ezt jelenti a neved.
Cordelia szavai elfulladnak a torkában. Felfelé fordítva a fejét, de James arca komoly a félhomályban, egy kicsit talán ünnepélyes.
- De Thomas azt mondta, azt jelenti a nevem, hogy "a tenger ékköve"...
- Uhhh... akkor nem csak egy bájgúnár, de egy unalmas, sekélyes idióta is - vágja rá James a jellegzetes önérzetével. Cordelia szelíden oldalba böki, de ő sem védi többet a Lightwood fiút.
- Ez a verzió valahogy jobban tetszik.
- Nekem is. Elég látni a csinos vörös loknijaidat, a bátorságodat...
James minden szavával nagyobb lesz a mosoly a lány arcán, és egészen másnap reggelig ott is marad, amikor a fiú először tűnik el Grace Cartwrighttal együtt.
viii.
Az elkövetkezendő években a fiú szavaihoz tér vissza mindig, ha erősnek kell lennie - vagy még inkább, ha csak észre kell vennie a saját magában megbúvó erőt.
Az életük könyve pedig előttük játszódik, és peregnek a lapok, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan történéseket írva nekik. James Grace mesebeli alakját követi mindenhova, Matthew arcáról egyre többször tűnik el az öröknek hitt mosoly, Lucie pedig arra kéri Cordeliát, legyen a parabatai-a. A lány gondolkozás nélkül vágja rá az igent, mert már tudja, ennek így kellett lennie. A képbe jön egy bizonyos Jesse Blackthorn, Lucie mindentlátó szemei megvillannak, Will pedig egyre gyakrabban hívatja Zakariás testvért azzal a mindenki számára nyilvánvaló szándékkal, hogy rendet teremtsen.
Cordelia végig ott van, hogy segítsen, bátorítson, vallasson, hogy egyben tartsa a családokat, de amint eljön az ideje, nem választ köztük és James között.
Tatiana pincéje pont az a hely, amely minden embert kísértett már egy-egy rémálmában. Cordeliát csak az vigasztalja, hogy a száját nem kötötték be, valamint hogy hagyott jeleket Lucie-nak, hogy utánuk tudjanak jönni. Ismeri a legifjabb Herondale vadregényes fantáziáját, bízik benne.
Amíg várnak és teóriákat gyártanak, Cordelia James arcát figyeli. Fogyott a fiú, az arca sápadt, a szeme feltűnően karikás a fakó holdvilágban. És mégis a tekintete a legijesztőbb, az űzött önutálat.
- Ki vagyok, Cordelia? - néz fel fáradtan, mire a lány legszívesebben odarohanna, átkarolná, megcsókolná, butaságokat fecsegne arról, hogy nem lesz semmi baj, de a kötél máris túl erősen nyomódik a bőrébe.
- James Herondale. A horgonyom - válaszolja helyette a helyzet iróniájának a mosolyával a szája sarkában, de őszintén. Nem tűnik elégnek. - Richárd vagy, én pedig az Oroszlánszíved.
ix.
Az életük könyve pedig előttük játszódik, és peregnek a lapok, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan történéseket írva nekik. James Grace mesebeli alakját követi mindenhova, Matthew arcáról egyre többször tűnik el az öröknek hitt mosoly, Lucie pedig arra kéri Cordeliát, legyen a parabatai-a. A lány gondolkozás nélkül vágja rá az igent, mert már tudja, ennek így kellett lennie. A képbe jön egy bizonyos Jesse Blackthorn, Lucie mindentlátó szemei megvillannak, Will pedig egyre gyakrabban hívatja Zakariás testvért azzal a mindenki számára nyilvánvaló szándékkal, hogy rendet teremtsen.
Cordelia végig ott van, hogy segítsen, bátorítson, vallasson, hogy egyben tartsa a családokat, de amint eljön az ideje, nem választ köztük és James között.
Tatiana pincéje pont az a hely, amely minden embert kísértett már egy-egy rémálmában. Cordeliát csak az vigasztalja, hogy a száját nem kötötték be, valamint hogy hagyott jeleket Lucie-nak, hogy utánuk tudjanak jönni. Ismeri a legifjabb Herondale vadregényes fantáziáját, bízik benne.
Amíg várnak és teóriákat gyártanak, Cordelia James arcát figyeli. Fogyott a fiú, az arca sápadt, a szeme feltűnően karikás a fakó holdvilágban. És mégis a tekintete a legijesztőbb, az űzött önutálat.
- Ki vagyok, Cordelia? - néz fel fáradtan, mire a lány legszívesebben odarohanna, átkarolná, megcsókolná, butaságokat fecsegne arról, hogy nem lesz semmi baj, de a kötél máris túl erősen nyomódik a bőrébe.
- James Herondale. A horgonyom - válaszolja helyette a helyzet iróniájának a mosolyával a szája sarkában, de őszintén. Nem tűnik elégnek. - Richárd vagy, én pedig az Oroszlánszíved.
ix.
Végül tényleg kikerülnek abból az átkozott pincéből, és Cordelia még magának se meri bevallani, de igaz - még ezerszer képes lenne végigcsinálni az egészet, csak hogy újra és újra érezze a kavargó győzelmet, büszkeséget, fáradtságot, hálát, szeretetet, szerelmet, mindent, amit akkor érez, amikor James két nappal később az Intézet gyengékedőjén kinyitja a szemét, és a régi-ismerős négy szótaghoz erőtlenül, de halvány mosollyal hozzátesz még hármat.
Nem sok idő telik el, míg Cordelia rájön, hogy másodszorra, harmadszorra, százezredszerre sem változik meg az élmény.
Nem sok idő telik el, míg Cordelia rájön, hogy másodszorra, harmadszorra, százezredszerre sem változik meg az élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése